Óriáspatkány vagy trükk felvétel?

A facebook a közelmúltban megjelent óriás patkányról megosztott kép miatt volt hangos. A felvétel alapján fél méteresnek tűnő rágcsálót Nagy-Britanniában találták, azonban jelenlegi ismereteink szerint Európában nem él ilyen nagyra növő faj. Az eseményről az index is beszámolt.

Az emberiség szempontjából a vándor- (Rattus norvegicus) és a házi (Rattus rattus) patkány a legjelentősebb, közülük az előbbi akár 25 cm-es testhosszt is elérhet. Egy 2009-es Pápua új-guineai expedíció a Borsavi vulkán mélyén 81 cm-es patkányt fedezett fel, ez a rekord. Angliában már 2012-ben többen is felismerni véltek egy hatalmas, közel egy méteres patkányt, azonban sokak szerint csak egy nutria volt, noha azok sem nőnek fél méteresnél nagyobbra. A napokban megosztott fényképen azonban egyértelműen egy patkány látható, ugyanakkor feltételezhetően a hatalmas méret abból fakad, hogy az objektívhez közel tartották a patkányt, bár sokak szerint a kép pusztán egy hamisítvány. Érdekes, hogy a felvétel mindössze egy nappal azután látott napvilágot, hogy bejelentették két futball sztár HeroRATS nevű jótékonysági kezdeményezését, amely patkányokkal keresteti Afrikában az aknákat.

Az interneten terjedő kép

Amennyiben bizonytalan vagy tanácsot kérne, munkatársaink készséggel állnak szíves rendelkezésére!

Hívjon minket bizalommal a +36 30 872 7777 telefonszámon, vagy

Kártevőt találtál az otthonodban?

1. lépés: nyugodj meg!

2. lépés: hívd a +36 30 872 7777 számot!

3. lépés: amíg várod munkatársunkat, tedd szabaddá a polcokat és a sarkokat az eredményes és gyors munkavégzéshez!

4. lépés: gondolj rá, hogy Te is épp olyan félelmetes vagy az állatnak, mint ő Neked!

5. lépés: ….és tudd, hogy ha minket hívsz, azt ő nem éli túl!

DEZIN-PRO KFT. | +36 30 872 7777 | info@dezin-pro.hu | 1146 Budapest, Thököly út 106.